Sokadik házassági évfordulónk közeledtével törtem a fejem, hová menjünk vacsorázni egyet, amikor belefutottam a HVG cikkbe, ahol a Costes Downtown új kezdeményezéséről írtak. Michelin csillagos vacsora az óriáskeréken!
Sosem ettünk még ilyen étteremben, szerepelt a bakancslistán eddig is. Míg korábban a kis gyerkőc, mostanában a COVID, ez mindig hátrébb sorolódott, kikerült a látómezőből.
Nem vagyok nagy gasztrós, sőt... számomra az étkezés egy "felesleges" létfenntartó nyűg, amit végezni kell. Ennek ellenére szeretek finomat enni, de hetekig elvagyok a menzakaján is, nem vetem meg a McDrive-ot sem.
Szóval nekem elsősorban érdekességet jelentett a dolog, megspékelve azzal, hogy mindez a BudapestEye-on, azaz az Erzsébet téren felállított óriáskeréken történik. Pár évvel ezelőtt már voltunk ott családostól, ami a panorámán kivül megmaradt, hogy mocskosul hideg tud lenni a kabinban, erre a Costes fel is hívta nyomatékosan a figyelmet a visszaigazoló mailben.
Ott tartottam, hogy a HVG cikk alapján gyorsan le is foglaltam két helyet (alkoholmentes italokkal 34.900.- / fő), remélve, hogy a gyerkőcnek tudunk felügyeletet keríteni. A foglalás a hét elején történt, szakadó esőben, de reménykedtünk benne, hogy a hétvége időjárása azért jobb lesz.
Pénteken meg is küldték az újabb mailben, hogy mikor és hol jelenjünk meg, valamint
Szeretnénk ismételten kiemelni, hogy a kabinok nem fűtöttek, ezért kérjük, hogy az időjárásnak megfelelő, meleg öltözetben érkezzenek az eseményre!
Két vastag zokni, bakancs, termo aláöltözet, vastag farmer, felül 4 réteg ruha, vastag téli kabát, zsebben kesztyű és sapka, sárga ALDI-s szatyorban két pokróc és ülőpárna. Nem éppen egy évfordulós, Michelin-csillagos vacsorás öltözet... mint két Michelin-baba, úgy néztünk ki.
Az ALDI-s szatyorral akkor szembesültem, amikor autót leparkolva párom a kezembe nyomta, hogy cipeljem. Bazzeg... elképzeltem magam, ahogy az eseményről tudósító sajtófotókon ez látszani fog, és mémként terjed a neten. Kipakoltam mindent a szatyorból, és kifordítottam, logóval befelé...
A helyszínen ellenőrizték a jegyeinket, beálltunk a többiek közé. Voltak, akik hozzánk hasonlóan kipárnázva, jó vastag ruházatban érkeztek (kedvencem a tréningruhás fiatalember volt), viszont némelyik fiatal pár sima könnyed esti sétához öltözve várakozott. Egy fotós stáb járkált körbe, én lábammal takargattam a pokrócos szatyrot, de szerencsére nem csak mi készültünk extrákkal, másoknál is láttunk takarókat (szintén szatyorban).
Mint kiderült, majdnem feleslegesen. Az étterem beleírta a figyelmeztetést a hideg kabinokra vonatkozóan, viszont a jéghideg (és krva kényelmetlen) kabinülésekre biztosítottak ülőpárnát, sőt lábunkra pokrócot is.
Fél 8 körül beszálltunk a kabinunkba (42-es számú), eddig tartott ugyanis 3 turnus elinditása előttünk. A pincérünk elmondta, hogy 15-20 perc van minden fogás elfogyasztására, úgy kell tervezni, ennyi idő alatt legyünk meg. Ha nagyon kell, akkor ki lehet szállni pisilni... A tervezett időtartama az egésznek 1.5-2 óra lesz, meg is írtuk a rokon bébiszittyónak, hogy legkésőbb 10re ott vagyunk a gyerekért.
Kaptunk előételt, elindult a kerék. Felküldtek minket a magasba, ahol egyhelyben álltunk 8-10 percet, szállították be az utánunk következőket. Majd félkanyar, és megint a következőt. Eltelt összesen 1 óra, mire ismét sorra kerültünk. Addig kiélveztük a panorámát, a kivilágított Budapestet, a szomszédos épület loftlakásában piros glottgatyában mászkáló, telefonáló pasit. Elnézegettük a forgalmat, jókat beszélgettünk, szelfiztünk.
Első fogásként kapott étel előrevetítette, mire számíthatunk. Finom ízek elképesztő kombinációban.
Mint irtam korábban, nem vagyok gourmet, nem fogok tudni ízélmény beszámolót adni. Egy vidéki parasztgyerek vagyok, akinek a lekváros palacsinta a kedvenc kajája.
A kabin egyik oldalán elvették a tányérokat/evőeszközöket, másik oldalról kaptuk az újabb fogást és italokat. Az első fogást lassabban ettük meg, mint az előételt, de nem tartott ki addig, míg ismét sorra nem kerültünk. A szintidő rövidült, 50 perc múlva jött a következő fogás.
Még mindig volt miről beszélgetnünk.
A második fogás hal volt, de megbeszéltük, hogy mindent megkóstolunk, félrerakva az eddigi előítéleteket. Én nem szeretem a bazsalikomos cuccokat és sütőtököt, párom meg a halat. Elfogyott mindegyik, nem is volt rossz egyáltalán.
Szintidő rövidült, 40 perc alatt újra hozzánk ért a kör.
Kaptunk meleg teát.
Párom eddigre hajléktalan módra bevackolta magát a kabin egyik felébe a padra, becsomagolva magát pokrócokba. Sapkát már az előző kanyarban felvettük, én már a kesztyűmmel is szemezgettem. Az óriáskerék többször fordult, lehetőséget biztosítva minden nézőpontból és szemszögből megnézni a várost hosszú percekig. A mellettünk lévő kabinban elvileg lánykérés zajlott, legalábbis a fiatalember térdelni próbált a kabinban az igen instabil asztal mellett.
A harmadik fogás volt számomra a legfinomabb, párom a nemszeretemsége ellenére a fogast (előző) választotta legnek.
Röpke 30 perc alatt körbeértünk, itt már túl voltunk a gyereknek ígért "ottleszünk" időponton, és még hátra volt a desszert, valamint az út.
Keveset sasoltam lefelé, de két dolog miatt csúszhatott ennyit az egész. Az egyik talán az lehetett, hogy akik borkostolót is kértek a vacsihoz, annak a felszolgálása több időt vett el, a másik talán a pisilés lehetett. Én csodálkoztam páromon, hogy neki nem kellett, pedig ivott is a vacsora mellé.
Jött a desszert, ahol a pincér sráctól megtudtuk, hogy a COVIDos előírások miatt nekik 11-re be kell mindent fejezni (ezt sejtettük mi is), eredetileg úgy tervezték, hogy 10-re legkésőbb mindenestől készen lesznek...
A desszertet 22.20-kor kaptuk meg, utánunk még volt egy kabinturnus. Egyszerre 5 kabinban történt felszolgálás, elvileg 6 turnust számoltam, párom szerint csak 5 volt.
A vége fel lett gyorsítva, így 23 óra előtt vége volt az egésznek, mehettünk az addigra alvó gyerekért a város másik végébe, majd onnan haza az agglomerációba.
Megérte? Abszolút.
Finom volt, az én vidéki ízlelőbimbóim szerint. Az adagok összességében kellően eltelítettek, hogy hazafelé ne kelljen megállni a Mekiben (ezzel poénkodtunk előtte).
Pingvinné fagytunk, bár sokkal kevésbé, mint számítottam rá. Már elektromos fűtőszálas aláöltözetet kerestem előtte pár nappal a neten, de aztán a 37.000 Ft-os pulóvert már túlzásnak éreztem, a 10.000 Ft-os kínai fűthető mellény meg nem érkezett volna meg időben.
A kezdeményezést jónak tartom, az árat sem sokallom érte.
A négy órás óriáskerekezés során a kivilágított Budapest panorámát a legapróbb részletekig ki lehet elemezni, élvezni és megunni. Ha nem sikerül ezt az időtartamot leröviditeni, akkor olyanoknak tudom ajánlani, akik tudnak ennyi ideig kínos csend nélkül beszélgetni, vagy hallgatni. Nekünk ez több, mint egy évtized után nem okozott gondot, sőt végre a gyerek nélkül tudtunk felnőttes témákról is beszélgetni.
Nem mondom, hogy egy tavaszi/nyári hasonló alkalommal ismét ott leszünk, mert ez egyszer élmény.
Viszont bátran ajánlom bárkinek.
Az étterem levélben kérdezte a véleményünket, erre született meg ez a poszt. Két javaslatunk lenne, ha tervezik ezt ismételni/rendszeresíteni:
1. Van hangszóró a kabinokban. Az óriáskerék lábánál (végig) szóló sanzonos zenét be lehetne játszani ezekbe is, fokozná a hangulatot.
2. Ha az időjárás hasonló lesz, egy kabinba felülre rakott infrás melegítő jól jöhet. Óriási szerencse, hogy nem fújt a szél és nem esett az eső, mert ebben az esetben elviselhetetlen lett volna a hőérzet.
Köszönjük a Costes Downtown-nak az élményt!
